Stuvi Blog

a fapados bejegyzés

A fiúkáink

2017. február 28. 23:59 - FapadStuvi

meleg kérdés

A nagyon kedves kommentbetyároktól már megkaptam, hogy milyen b@szatlan lehetek, ha folyton a pasizás a téma. Köszönöm az aggodalmat, jól vagyok! És képzeljétek el miről fogok ma írni… a FIÚKRÓL! Szegénykéimet olyan fura közhiedelmek lengik körül, hogy nem is értem…

steward-674.jpg

Elvileg, a legendák szerint, az első légiutas-kísérők férfiak voltak. Ezután, a háború idején váltották le őket az ápolónők, és azóta gondolja mindenki azt, hogy ez egy amolyan „nőies” szakma. Én speciel a stuvi szakmát nem látom se nőiesnek, se buzisnak.

Biztos, hogy az angol legénybúcsús banda jobban örül, ha egy 50 kilós 20 éves szöszi szolgálja ki a fedélzeten. Viszont, a mögöttük ülő Marika néni szerintem nem bánja, hogy ha egy csávó teremti le és inti csendre őket udvariasan. Meg mi csajszik sem, mert hát nehezen vesznek komolyan minket az ittas kanos férfiak, lássuk be. Persze a nők jobban mutatnak a gépen, meg jobb nézni az ő safety demo-jukat, de azért, amikor a csomagokat kell feltenni beszállítás közben, csak jó az, ha van egy erős férfi köztünk. Arról nem is beszélve, hogy a fiúk nem csak erősek, de jó a humoruk és udvariasak. A Southwest Airline rappelő (pasi) stuvija is mennyire menő már!

Az kiképzés első napjai valamelyikén ültünk a tréning center előterében a kanapén. Tök újak mind, és éppen csak egy fiú volt köztünk. Odalépett hozzánk egy már rég itt dolgozó leányzó bemutatkozni. Ahogy az egyszem fiúval kezet rázott, az volt az első kérdése, hogy „melyik csapatban játszik?”. Olyan természetességgel kérdezte, hogy én hirtelen valami focicsapatra gondoltam vagy nem is tudom, de tutira nem arra, hogy meleg-e a drága. Pedig a kérdés arra irányult.

Nagyon kevés fiúnk van és azok egy része is meleg, igen. Nem tudom, hogy amúgy ez miért érdekes, de mindenki mindig erre kérdez rá, ha szóba jönnek a stuvi fiúk. Alapvetően két kategóriába tudnám őket sorolni. Az egyik a meleg, a másik, aki pilótának tanul (vagy akar tanulni). Ez persze csak poén, annak is elég degradáló, bocsi. Azt viszont nem hiszem, hogy a szakma lenne olyan „melegeknek való”. Akárhol dolgoztam eddig (pedig sok helyen dolgoztam higgyétek el) mindenhol voltak melegek. Szerintem sem számukban, sem arányaikban nem olyan kiugró a mennyiségük egy légitársaságnál, mint máshol. De az is lehet, hogy én vagyok túlzottan liberális és nekem aztán annyira mindegy, hogy fel sem tűik.

Vannak mondjuk köztünk olyan srácok, akik magukat nevezik „ribi”-nek és messziről süt róluk szexuális hovatartozásuk, sőt ahol csak lehet meg is említik azt. Nagy többségükről viszont nem gondolná az ember soha, hogy a saját nemüket szeretik. Volt olyan kolléga, akivel azt hittem flörtölgetünk, szinte már azon törtem a fejem, hogy elhívom randizni, amikor megtudtam, hogy a barátjával él együtt (szomorú). Fentebb említett harsányabb társaik szoktak azzal viccelődni, hogy nálunk az a hetero aki 4 sör után, vagy 1 a légitársaságnál eltöltött év után is hetero. Ugyanis, - ezt amúgy én sem hittem el, de igaz - van, aki egész addigi életében a csajokat űzte, megnősült, gyereke is van, aztán egyszer csak a karácsonyi buliról Bélával tért haza…

A hetero srácoknak, mondanom sem kell gondolom, maga a kánaán ez a munkahely :D Na de erről majd egy másik posztban... Még mesélek :)

1 komment

Ha szétcsúsztam...

2017. február 17. 22:29 - FapadStuvi

az én praktikám

Kicsit eltűntem tudom, bocsánat, szánom-bánom, de összejöttek most a dolgok. Sokat repültem, keveset aludtam, szarul ettem és még egy kis magánéleti bizbasz is beköszöntött, mert hát miért is ne. Igaza volt öregapámnak, a baj mindig csőstül jön. Nézzük meg akkor azt, ha van egy ilyen elcseszett hetem, hogyan rázódom vissza a normál kerékvágásba.

Hajnali blokkokban általában az első a legnehezebb, főleg, ha nem dolgoztam előtte pár napig, mert akkor kb. képtelelenség hogy elaludjak 11 előtt, az meg már súlyosan késő a hajnal 3-kor keléshez. Utána persze egész napos kávétöltettel kihúzom a napot, de ahogy hazaérek máris aludni akarok délután, ami nem jó ötlet, mert, ha ledőlök 2-3 órára akkor este 7-kor kelek és az egész kezdődik előröl. Úgy el tudok csúszni 4-5 ilyen nappal, hogy néha amikor felébredek azt sem tudom fiú vagyok-e vagy lány és hogy most éppen azért van sötét, mert nagyon késő van, vagy mert nagyon korán. Nyáron talán egy fokkal jobb a helyzet, de csak talán, és csak eggyel. Na egy ilyen szétcsúszott hét után szokta azt mondani a testem, hogy oké kedvesem, eddig és ne tovább. Jönnek a tünetek. Az állandó ásítozás és tompa fejfájás az alap. Mivel ugye az evés és vízfogyasztást a kávé és a zacskós leves plusz csoki kombó váltja fel, jön a kiszáradás, a hasfájás, mindenféle emésztési problémák. Egy ilyen szessön alatt öregszem 10évet szerintem. Annyiból én szerencsésnek mondhatom magam, hogy ha elhatározom, akkor pikk-pakk össze is tudom szedni magam. Ezt szeretném megosztani veletek, hogy hogyan. Nem kell hozzá túl sok minden, semmi csodaszer, csak egy kis tudatosság.


Reggel ilyenkor nagyon fontos, hogy NE kávéval kezdjem a napot. Ilyen időszakban én mindig narancs levet választok, mert annak szeretem az ízét és az illatát a legjobban. A következő, hogy reggel mindig egyek. Általában ilyenkor nekem a szénhidrát vált be, az sem baj, ha édes. Gabonapehely, croassant, vagy müzli szokott nyerni. Utána, ha már nem üres a gyomrom és hidratáltam is rendesen, akkor azért a kávé is jöhet, de csak egy. Ilyen időszakban áttérek a teára. Fekete vagy zöld tea, abból mondjuk egy ebéd után, meg egy valamikor késő délután. Nem tudom mennyivel egészségesebb a tea, mint a kávé, de az biztos, hogy én jobban érzem tőle magam és az elég. A másik dolog, hogy ilyenkor extrán odafigyelek a folyadék bevitelre. Már reggel egy nagy pohár vízzel veszem be a vitaminokat, általában Pharmaton Vital-t szedek, kálciumot és vasat (utóbbit a háziorvos írta fel), majd egész nap minden órában iszom egy pohárral. Egyébként munkában másfél liter vizet kapunk, egy üvegben egy napra és amúgy csak belekortyolok amikor éppen eszembe jut, de ilyenkor pohárba öntök mindig és óránként legalább egyet megiszok. A táplálkozás egy átlag napon mondjuk valamilyen készen kapott szendvicsből, csokiból és zacskós levesből áll (sajnos) aztán, hogy ne legyen nagyon lelkiismeret furdalásom megeszek hozzá egy banánt vagy egy narancsot. Ilyen tudatosabb időszakokban, mivel időm azért nincs több, ugyanúgy csomagolt élelmiszert veszek, de inkább ivójoghurtot, salátát, tonhalat, sajtot, túrót, gyümölcsöt próbálok vásárolni. A bőröm állapota is jelentősen romlik ilyenkor. Az arcom szürke, a szemem karikás, nem mindig van türelmem rendesen lemosni a sminkemet (nagy hiba) és a hideg is megviseli. A cserepes ajkaimra a carmex csodaszereit szoktam használni, tök mindegy melyiket még soha sem csalódtam.  Már a sminkelés előtt felviszem a számra, amikor hidratálok. Ez a másik lépés, ami a rohanásban kimarad. Mindig tenni kell(ene) pedig az alapozó alá hidratáló krémet. Jelenleg a bodyshop e vitaminos arckrémét használom, de ez változó, éppen, ami eszembe jut azt veszem, a lényeg, hogy mindig alaposan hidratáljuk kívülről és belülről is.
Az alvás problémát a legnehezebb helyrehozni. Az már alapból sokat segít mondjuk, ha a napi 3-4 kávét 1-re redukálom, de attól még nem mindig vagyok álmos akkor amikkor kéne. Ezen az szokott segíteni, ha az aktuális sorozatomat lecserélem egy könyvre. Nem nézegetek már olyankor se telefont, se képernyőt, csak próbálok relaxálni. Ez a legnehezebb egyébként nekem, mert nem tudok parancsra aludni. Lefekvés előtt egy nagy séta néha segít, de ebben a hidegben igen nehéz rávennem magam, hogy kimenjek. Amire pedig mindenki azt mondja, (és nekünk oktatják is) hogy nem jó az a lefekvés előtti evés, illetve alkohol fogyasztás. A pia valóban nem vált be. Csak forgolódom tőle, meg nyugtalan leszek, de az evés… Imádok jóllakottan lefeküdni. Nem degeszre zabálva, de azért teli pocakkal. Olyankor reggel is sokkal jobb kedvvel ébredek.

Sajnálom, ha ez a poszt most nem lett olyan izgi, főleg a pasik számára, de mivel ez is a témához kapcsolódik és igencsak aktuális volt nálam, gondoltam megosztom veletek. Egyébként egy-két hétnyi ilyen kellemetlenséget nagyjából 4-5 nap alatt ki tudok magamból kúrálni és tényleg csak egy kis odafigyelés szükséges. Még mesélek :)

3 komment

Pár kapcsolat

2017. február 12. 11:00 - FapadStuvi

avagy miért szingli a stuvi

Mármint én, nem a többi stuvi. Nem általánosítok. Van itt mindenféle példa. Igazi pasifaló, örök próbálkozó, barátnő, menyasszony feleség, anyuka… Én speciel csak simán szingli. Nyilván rájöttetek már, hogy ennek az elviselhetetlen személyiségem az oka… :D Csak viccelek. Nem azért van ez így, mert akkora független és karrierista, belvárosi nő lennék, még annyira szerintem csúnya se vagyok, egyszerűen így alakult. Nem vagyok az a rettenetes válogatós fajta sem. Nem hordom fenn az orrom és nincsen semmilyen extra elvárásom. Köszönöm amúgy a kedves kommentelők minden tippjét és jó kívánságát most akkor TÁDÁM, lehullott a lepel. Igen, szingli vagyok. Amikor kb. másfél éve elkezdtem repülni még volt pasim. Aztán így vagy úgy, de vége lett. Nem okolom közvetlenül a munkát érte, de azért mindjárt kitérek rá, hogy néz ki egy húzós nyári hónapom és mindenki levonhatja a következményt, hogy mennyiben játszik a munkám a szingliségemben szerepet.

Csodálom azokat a nőket, akik boldog és kiegyensúlyozott házasságot tudnak fenntartani emellett a munka mellett. Az anyukákról, akik meg pici gyerek mellől jöttek vissza dolgozni, ne is beszéljünk. Bár szerintem ott a pár és a család a kulcspont. Amikor mi elindulunk dolgozni, sosem lehet tudni, hogy igazából mikor érünk haza. Mindig kell valaki, aki készenlétben áll, aki mondjuk elmegy a gyerekért az oviba/iskolába, ha anya nem ér oda. Egy szó, mint száz, Mamik (és a teljes csapat előtt) le a kalappal!

in-love-with-aviation.jpg

Akkor nézzük az én szerencsétlenségemet. Tavaly tavasszal lettem egyedülálló. Kis ideig tartó gyász és befordulás után rájöttem, hogy basszus, hát egy húszas éveiben járó fiatal, anyagilag független, csinos lány vagyok, nem lehet ilyen hülye, hogy elzárkózom a világtól. Tök jó munkahelyem van, halál jó arc kollégákkal és soha sehol nem vagyok ott. Elkezdtem hát eljárni ide-oda velük. Abban viszont biztos voltam, hogy kollégával nem szeretném összeszűrni a levet. Ennek több oka is van, nem erre szeretném kihegyezni a témát, talán majd máskor… Szóóóval, a baráti támogatás meg a jó társaság adott volt, de hát mégis a pasizás elmaradt. Gondoltam legyen akkor tinder. Ciki, nem ciki, úgy voltam vele, az esélyt megadom, ki tudja mire akad az ember. Nos, mivel a facebookkal össze volt kötve, és persze egy egyenruhás képet is kitettem, özönlöttek a pasik. Nem csak azok ám akikkel közös volt a szimpátia. Akivel nem akadtam össze a tindernek köszönhetően, az „támadott” facebookon, instagramon, bárhol, ahol lehet üzenetet küldeni. Alapvetően még ez sem lett volna baj. Az viszont, hogy minden átkozott kérdés a munkámról szólt, és azok is majdnem ugyanazok, halálra idegesített. Akkor kezdem el a blogoláson gondolkozni… Gondoltam leírok egyszer mindent (amiben rólam szó még nem esik) és belinkelem, tessék, itt van. Na, de ilyet mégsem illik, úgyhogy maradt a türelem meg a mindenkinek magyarázás, egyenként, ugyanazt. Két hétig bírtam tinderen, ebből kb. két-három randi lett és „meglepő” módon nulla siker.
Ott vannak az utasok. Számtalan telefonszám kérés, otthagyott üzenet és névjegykártya. Megpróbáltam, ez sem működött. Lehet, hogy velem van a baj, de majd mindet csak az egyenruha érdekelte, meg az, ami alatta van. Nincs is ezzel gond, csak hát most nem ez volt a cél, úgyhogy néhány mihaszna chatelés után azt is feladtam. Még egy nyamvadt randiig sem jutott a dolog. Itt térnék ki rá, -csak, hogy ellenpéldát is felhozzak- van olyan kolléganő aki boldog párkapcsolatban él és bizony a fedélzeten találtak egymásra :) (jó nekik…)

Nem vagyok azért ennyire béna, még ha most úgy is tűnik, voltak azért igazi próbálkozások is. Számomra ez azt jelenti, hogy mondjuk háromnál többször találkozunk, kölcsönösen érezhető a szimpátia és nem (vegy nem észrevehetően) csak az egyenruha izgatja. Azt hiszem egész sok pasinak van a bakancslistáján, hogy megfektessen egy stuvit… Na de szóval, tök jó is volt az ilyen, csak hogy a nyár közepén az életünk nem olyan egyszerű. Képzeljünk el ötös vagy hatos blokkot, -ez azt jelenti, hogy 5 vagy 6 nap folyamatos munka- amiből mondjuk az első három nap hajnal, a második 2-3 meg esti járat. Az tehát akkor úgy fest, hogy első három nap 3-kor kelés és dél-2 között végzés, majd mondjuk utolsó napokban dél-4 között valamikor a check-in és kb. este 11-1 között pedig a nap vége. Mikor is szúrhatnék be ide egy randikát? Persze, időben éppen belefér, meg mindenkinek arra van ideje amire szeretne stb. De lássuk be elég szar érzés lehet, ha szmokingban állsz otthon és várod a negyedik randin a csajt, mennétek színházba, az meg el sem jön, vagy lekésitek az előadást, mert bekésett a gépe. Amikor meg mégis megérkezik, baromi jól jársz, mert berohan a zuhany alá aztán arccal dől bele a párnába. De tök jó, ha van egy stuvi csajod, mert heti 3-4 alkalommal tudod nézni valaki hátát amikor éppen alszik. Persze ez most egy nagyon lesarkított példa volt és nem minden hetünk/hónapunk néz így ki, de az biztos, hogy az össze-vissza beosztás és a gyakorlatilag nulla bioritmus mellé, iszonyatosan toleráns pár, vagy külön hálószoba szükségeltetik. Márpedig egy kapcsolat kezdetén ki az, aki tolerálja, hogy mondjuk van úgy, hogy egy hétig nem tudunk találkozni, vagy mászkál lábujjhegyen este 7 után, vagy nem lesz mérges, ha hajnal 3-kor felkel az ébresztőmre, aztán meg amikor épp csak visszaaludt meg arra, hogy leejtem a fésűmet készülődés közben…?
Ha magadra ismertél, akkor hívd a nullahat… :D 

Remélem most már kezded kicsit jobban érteni a stuvi létet, és sajnálom, ha valami szaftosabbra számítottál… talán majd máskor, mert még mesélek :)

 Ui.: És mindezek ellenére, a munkám a legnagyobb szerelmem...

 

81 komment

A leggázabbak

2017. február 09. 16:17 - FapadStuvi

Mindig azt kérdezik a stuvitól, hogy „mi volt eddig a leggázabb szitud”? Ilyenkor nyilván mindenki arra vár, hogy majd valami baleset/vészhelyzet, vagy medikai eset következik. Utóbbiból hála az égnek kevés, előlibből pedig nulla jutott még nekem. Jó, vannak turbulenciák, meg ájulások, de a kérdés hallatán nekem valahogy sose ezek jutnak az eszembe.

grumpy.jpg

Mondjuk amikor egy járaton egyszerre két exem tűnik fel, az gáz szitu.
Vagy amikor a hátsó konyhában a zacskós levest addig rázogatom, - hogy lemenjen a por a tasak aljára -, amíg kinyílik, elrepül, és az utolsó előtti sorban ülő utas nyakában landol…
Amikor a pelenkát váratlanul a kesztyű nélküli kezembe nyomják és még érzem, hogy meleg…
Vagy épp a barnára színeződött nedves törlőkendőt, és csak imádkozok, hogy az nutella legyen...
Amikor számon kér az utas, hogy a kolléganő miért tartózkodott olyan sokáig a mosdóban (?)….
Amikor a jóképű srác nyakába ejtem a feje fölötti csomagtároló tartalmának a felét…
Amikor megkérdezi egy utas, hogy elmennék-e vele vacsorázni, majd finom elutasítás után rákérdez, hogy „és jutalom ellenében?”…
Amikor épp rikító rózsaszín rúzst viselek és megkérdezi valaki: „Önöknek kötelező pink rúzst viselni, akkor is ha nem áll jól?”…
Amikor a hátsó konyha előtt megáll egy utas, nem szólal meg akkor sem, amikor ránézek, majd előremegy a seniornak reklamálni, hogy Őt hátul nem hajlandók kiszolgálni…
Amikor komoly arccal megmagyarázom valakinek, miért olyan fontos, hogy a vészkijáratban mindenképpen le legyen húzva a napellenző, majd miután közli, hogy beragadt (a nyomástól), legyintek és mosolygok egyet, hogy akkor mindegy…
Amikor be akarom csukni a mosdó ajtaját és épp csak felemelem kicsit a fenekemet a jump-seat-ről, az meg becsukódik és mellé ülök vissza…
Amikor kijövök a mosdóból, automatikusan bezárom (lock-ra) magam után, majd 15 perc múlva aggódva kopogok az ajtón, mert aggódom, hogy valaki rosszul lett bent…
Amikor már a beszállítás közben megtetszik egy utas és a demó alatt 5x hibázok, mert zavarban vagyok…
Amikor újságolom a kollégának, mennyire jóképű a 13 alfa megfordulok és ott áll pont mögöttem…

Na persze nem biztos, hogy a fent leírtak mind pont velem történtek, de ezek azok az esetek, amik mint nap megesnek és azt mondhatom rájuk, hogy gáz volt. Még mesélek :)

 

 

38 komment

Azt hitted…

2017. február 08. 09:00 - FapadStuvi

tévhitek, amikkel gyakran találkozom

stocksnap_671b64bc64.jpg

Ahogy az első bejegyzésemben is említettem már, az egyik kedvenc beszólásom, ha szóba kerül mivel foglalkozom az „akkor Te bejárod a világot”. És tulképp ezt az állítást sem megerősíteni, sem élesen cáfolni nem tudom. Én ugyanis igyekszem bejárni. Mindent, amit csak lehetőségeim engednek. Mondjuk egyrészt ezek elég szűkösek, másrészt pedig nem pontosan a munkámban, de a munkámnak köszönhetően. Rengeteg előnye van annak, hogy vagyok olyan szerencsés és ezt a szakmát űzhetem. Nem kezdem el most ezeket sorolni, de a kedvenceim: a relatíve sok szabadidő és a kedvezményes repjegy. Egyébként pedig az sem jön rosszul, hogy egy olyan kis közösség vagyunk, ahol gyorsan és könnyen áramlik az információ és szinte mindenki utazgat. Szóval, ha már nagyon tervezek egy utazást, nincs más dolgom, csak pár napig kérdezgetem azokat, akikkel éppen együtt repülök, hogy jártak-e már ott, és máris kapom a jobbnál jobb úti tippeket. 

Egy átlag napon sztenderd eljárásban viszont nem maradunk kint sehol, nem shoppingolunk a duty-free-ben és nem megyünk várost nézni sem. A forduló időben nem pihenünk, nekünk az nem szünet. Miután minden utas elhagyta a fedélzetet a célunk az, hogy mihamarabb tudjuk fogadni a következőket. A többi dolog mellett a fedélzetet megpróbáljuk a lehető legkulturáltabb állapotba hozni, ami nem mindig egyszerű. Sajnos néhányan szerintem azt gondolják, hogy úgyis jön majd utánuk a takarító. Ez nem igaz. A fapados modell lényege a maximális kihasználtság. A gépek jönnek-mennek egész nap és csak este, ha leálltak akkor van takarítás. Vagy akkor, ha valami „baleset” történt. Hányás, extra dzsuva, netalán tán valaki ne adj isten bepisilt. Mert igen, ilyen is megesik. Nagyon sok mindennel találkozunk nap mint nap.
És akkor itt térnék ki a másik a tévhitre, amit, ha meghallok komolyan rettenetesen dühös leszek és azt érzem, hogy bokán rúgnám az illetőt. NEM, nem „csőpincérek” meg „vendéglátósok” vagyunk. Persze felszolgálunk enni, inni, mert az is a feladatunk és mert ez is az utasok kényelmét szolgálja, de közel sem ezért vagyunk ott. Nem akarom most itt piedesztálra emelni a foglalkozásomat, de könyörgöm azért ne is becsüljük alá. Öt hétig készítenek fel minket, igen komolyan az előttünk álló dolgokra. Jó, nyilván nem hajtunk végre kényszerleszállást minden nap, sőt még dekompresszió sem fordult elő gyakorta, de azért majdcsak minden nap emlékeztetjük rá magunkat, pontosabban a vezető légiutas-kísérő emlékeztet rá minket, hogy adott esetben mi lenne a teendő. Az periodikusan ismétlődő tudásfrissítő tréningekről nem is beszélve. Tudnunk kell többek között tüzet oltani, sérültet ellátni, légző maszkot használni, sőt még az irányító toronnyal kommunikálni is megtanítanak. Az alaptréning és a vizsga több modulból áll. Nagyon fontos természetesen mindegyik, de amivel a leggyakrabban találkozunk azok a medikai esetek. Sokszor fordul elő, hogy valaki elájul, pánikrohamot, epilepsziás rohamot kap stb. stb. Mi nem a földön vagyunk, hogy hívjuk a mentőket, akik majd csak elinstruálnak valahogy, hogyan kezeljük a helyzetet, vagy ne adj isten hogyan tartsuk életben a szerencsétlent. Mi ott, és akkor magunkra, a tanultakra és egymásra vagyunk utalva. Tudjuk, hogyan és mikor kell oxigént adni, tudjuk hogyan kell sebet ellátni, tudjuk hogyan ismerjük fel a stroke-ot vagy az infarktust és mit tegyünk, ha felismertük. Újra tudunk éleszteni és még sorolhatnám.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert nálam személy szerint még nem sok ilyen fordult elő, de azt a néhány kisebb esetet is sikerrel, egy csapatként megoldottuk.

 

Remélem, most már érted Te is kedves olvasó, hogy elsősorban azért vagyok ott, hogy vigyázzak Rád és nem CSAK azért, hogy a kedvedben járjak. Még mesélek :)

 

 

32 komment

Mumus

2017. február 07. 09:00 - FapadStuvi

a poggyászbalhé

A fapados légitársaságokat használók legnagyobb mumusa ez a poggyász téma. Nézzük meg, hogy néz ki ez az ÉN szemszögemből. (A bejegyzést, sem a légitársaság, sem az ellenőrzést végző cég nem szponzorálta...sajnos! :D)

overhead_1.jpg

Beszállítás közben állok a sorok közt, mosolyogva kedvesen üdvözlöm az utasokat. Már az elején látom, hogy nem lesz egyszerű. Tél van. Sál, sapka, ridikül, gurulós bőrönd, duty free-s szatyor, plusz teltház. Az érkezők folyamatosan pakolják a holmijukat a felső csomagtárolókba. Lehetőség szerint az ülésük fölé közvetlenül. És természetesen mindet. Kistáskát, nagytáskát válogatás nélkül. A hely viszont véges és vészesen fogy.
Jön egy kedves arcú nénike. Közepes méretű tatyóját gondosan felteszi, betolja leghátra, majd földig érő bundáját leveszi és komótosan a táska elé teríti. Lefektetve, eltakarva ezzel a mellette lévő üres helyet, ahová még egy bőrönd legalább elférne. Semmi gond. Többek között ezért is vagyok én ott. Figyelek és segítek. Odamentem, rámosolyogtam, kivettem a bundát és szépen összehajtva visszatettem, úgy, hogy fele annyi helyet foglaljon. Hál'istennek nem vette zokon.
Érkezik egy család. Anyuci, apuci egy infant (2 év alatti) és még 2 kissrác. Van két gurulósuk meg a gyerek hátizsákjai. Megkérem az anyukát, hogy a hátizsákokat, ha lehet, a gyerekek előtt lévő ülés alá tegye. Bólint egyet, mosolyog és így is tesz. Megy ez :) Közeledik a beszállítás vége. Ezt nem csak onnan tudom, hogy majdnem megtelt cabin (elnézést kérek mindenkitől, nem tudom azt írni, hogy kabin), hanem onnan is, hogy a hátul lévő kolléga elindul előre. Hozza a babáknak az övet és lecsukja a megtelt csomagtárolókat. Közben benézeget az ülések alá, nem-e maradt ott valami csomag ami nem odavaló. Az első ajtón át még szállingóznak az "utikák". Nem tudom, hogy ez valami törvényszerűség-e, de valamiért az utolsó öt beszálló embernek mindig nagy bőröndje van. Ha már minden megtelt és az összes felső tároló csukva, általában akkor kerül elő még három táska és nyílván az is a gép azon részén, ahol már sehogy sincs hely. Ilyenkor jön a csapatmunka. Összenézünk, fejbiccentéssel és sajátos kézjelekkel mutogatjuk hátulról az előrébb segédkező kollégának, hogy itt még egy-kettő elférhet. Így vagy úgy, de megoldjuk.

Tudom ám, hogy nagyon szívás amikor megbüntetnek a kapunál a táskád miatt. Én sem örülök neki, hogy rosszkedvű vagy. Átérzem milyen szar érzés, ha kifogsz egy repjegyet jó áron és mire felérsz a gépre már úgy érzed nem is volt olyan olcsó. Nem örülök, ha elcseszik az utadat már a beszállás előtt, mert én akkor mondom nap végén, hogy jó járatom volt, ha minden utas elégedetten távozott. Akkor érzem, hogy jól dolgoztam, ha dobsz egy mosolyt a „viszlát” mellé. Tudom, ez nagyon sablonosan hangzik, de így igaz. Vannak persze az örök elégedetlenek, meg a kényszeres kötekvők, őket már zsigerből felismerem, tőlük nem veszem zokon. Meg Ők aztán tudják amúgy, hogy mekkora lehet az akkora, ugyanis le van írva. Pontosan.

És akkor most csúnyát mondok. A honlapon mindenhol fel van tüntetve, hogy mekkora lehet a táskád. E-mail is megy róla. Ha elnézed, túlpakolod, elfelejted, stb. és megbüntetnek az szívás. Sajnálom! De ezen én, ott a gépen már nem tudok segíteni. És ha még nem utálsz eléggé, azt is bevallom, nem is bánom, hogy van ilyen szabály. Nem azért, hogy neked rossz legyen, vagy hogy fizess, mert hidd el én nem kapok belőle prémiumot.
Akkor miért jó ez nekem? Nem vagyok repülőmérnök (erre gondolom már rég rájöttél :D). Nem tudok pontos adattal szolgálni, - mert ez nem egy szakmázó cikk (azt hiszem erre is :D) - hogy hány darab és milyen méretű poggyász fér fel a felső csomagtárolókba, de biztosan nem annyi ahány utas a gépre. Szóval nekem segítség, hogy visszaszorítják a felhozható táskák számát és méretét, mert mint leírtam, így sem mindig könnyű elférni. Sőt elárulok egy kulisszatitkot: lehet, hogy a Te járatod azért indul késve, mert a sok pakolászás miatt mondjuk az előző sem tudott időben elindulni. Köszönöm, tehát hogy a kisebb hátizsákodat lehetőség szerint a lábadhoz teszed és köszönöm, hogy Te is megértesz! Még mesélek :)

 

Ui.: Tudom, nagyon érzékeny témát érintettem és dőlnének a sztorik kommentben. Minden visszajelzésnek örülök. A légitársaságokat viszont nem szeretném belekeverni, mert ezek a posztok rólam a stuviról szólnak, nem a többi stuviról és főleg nem a cégről, ezért a kommenteket tiltottam.  Amennyiben a bejegyzésekkel, vagy a bloggal kapcsolatban szeretnétek kérdezni, hozáászólni, annak úgyis megtaláljátok a módját :)

Reggeli kaotikus

2017. február 06. 09:00 - FapadStuvi


mornina.jpgJó reggelt! Hülyén hangzik ez így hétfőn. Ugye milyen szar a hétvége után megint korán kelni? Nálam 3:10 van és épp lefőtt a kávé.

A mai járatom 6:00-kor startol, ami azt jelenti, hogy 4:50re a reptéren kell lennem. Szerencsés vagyok, mert a crew nagy része ma autóval jön dolgozni így nem kell sok embert felszedni, szóval megúszom a hajnali önkéntes sightseeing-et és csak 4:20-ra jönnek értem. Szóval a kávé már kész, szokásos fekete némi hideg csapvízzel felturbózva. Az ágyon ülök magam elé meredve és azon filózok, hogy mindjárt beteget jelentek. Néhány perces elmélkedés után rádöbbenek, hogy ehhez se elég bátor, se elég pofátlan nem vagyok, úgyhogy nagylevegőt veszek és nekilátok a készülődésnek. Ránézek az órára, ha jól számolom indulásig még kerek 60 percem van, annyi alatt azért egy tisztességes alapozás, egy füstös szem smink, meg egy konty illő lenne. De előbb reggeli. Elindulok a hűtő felé meglesni, hogy van-e valami maradék tegnapról. Nagy mákom van, az elmúlt 3 napban nem dolgoztam, végre volt időm sütni-főzni, vasalni. Viccelek! Nincs is sütőm, meg amúgy vasalóm se. Szóval tulajdonképpen 4:10kor már le kell menjek, hogy még a nonstopba is be tudjak ugrani egy müzli szeletért, mert aztán 7 óráig biztos nem lesz időm enni. Ajjjajj! A nagy világmegváltó reggeli gondolatokkal meg a hűtő tartalmának elemzésével elszaladt az idő. Öltözzünk! Mi legyen ma szoknya vagy nadrág? Nagyon hideg van, legyen a nadrág. Áhh az gyűrött, ki kell „vasalni”, azaz kimosni újra, szépen feszesen kiteríteni, hogy úgy száradjon meg. -Tudtátok, hogy ha vállfán begombolva szárítjátok az inget és alacsony fordulaton centrizitek, akkor nem kell feltétlenül vasalni?- Hű már 3:50 van! Sebaj, magamra rángatom a kompressziós harisnyát (amúgy tuti, hogy ez tegnap még nem szorított ennyire), felkapom a szoknyát, az inget... Uppsz! Most látom, hogy ezt az inget nem elég feszesen szárítottam meg. Semmi gond, úgyis hideg van, felveszem rá a pulcsit és már nem is látszik. Akkor nézzük csak mi kell még! Óra, papírok, útlevél, váltó ruha, oké minden a táskában. Basszus már 4:05 van! Jó nyugi-nyugi! Egy gyors BB krém alap, egy szempillaspirál, meg valami feltűnőbb rúzs és máris olyan mintha egy óráig sminkeltem volna. Ja nem! Hajat copfba, kabátot fel és futás le a lépcsőn. De nehéz ez a kurva bőrönd!

Nos, így nem lett ma sem füstös szem, vasalt ing, meg gazdag reggeli… Viszont legalább nem késtem el és amíg kiértünk a reptérre magamhoz is tértem a hajnali kómából. Izgatottam várom mi vár ma rám. Még mesélek :)

3 komment

Hogyan lettem FapadStuvi?

2017. február 05. 09:17 - FapadStuvi

éljük túl az első megpróbáltatásokat

wannabe.jpgAzt hiszem, de lehet tévedek, hogy a repülés fóbiások kivételével minden kislánynak megfordul a fejében (vagy legalább is a 911-ig megfordult), hogy stewardess szeretne lenni. Bárhol megemlítem, hogy légi-utaskísérőként dolgozom, szinte mindig van valaki aki rávágja, hogy Ő is az akart lenni gyerekkorában, de aztán férjhez ment, jöttek a gyerekek stb. stb. A másik nagy kedvencem a wow, te bejárod a világot akkor, milyen jó neked… Ja persze, de erről majd egy későbbi bejegyzésemben írok. Amit most meg szeretnék ragadni, az a hogyan lehetünk stewardessek kérdés, és hogy én jutottam el eddig a gyönyörű pillanatig amikor az első hivatalos munkanapomon 2:50-kor, a félreértések elkerülése végett 2:50 am-kor csörgött az óra.

Szóval tavaly nyár végén egy nagyon hirtelen felindulásból az íróasztal mögül felálltam és egy hiper trendi belvárosi hotel konferencia termében találtam magam kb. száz társammal együtt a légitársaság assesment day-én. Ebben a szakmában ugyanis nincs HR-es Gizike aki az önéletrajzon vigyorgó kép szimpátiája és a leírt magas kvalitások alapján válogat. Nincs két-három körös interjú amin kiderül, hogy a feltüntetett készségek feléhez közünk nincs, és hogy a pénzügy-számvitel szakon szerzett kiváló minősítésű diplománk ellenére még a Tartozik és Követel szavak is csak rémlenek valahonnan a távolból. Szóval itt egy nap van, egyszer kell bizonyítani, de akkor fel kell kötni a gatyát és érdemes készülni hideg élelemmel is, mert, ha minden jól megy egy teljes napig bizonyíthatjuk rátermettségünket. Viszont, ha nem megy jól, nincs sajnálkozó e-mail, hogy köszönjük a jelentkezésedet, de sajnos most más nyerte el a pozíciót, önéletrajzát azonban a rendszerünkben még öt évig tároljuk és legközelebb is értesítjük, ha bla bla bla… Itt egyszerűen lefejeznek. Céges policy-re hivatkozva senkinek semmilyen indoklást nem adnak egyszerűen nem olvassák fel a nevét és mehet haza. Ezt a nap elején elmondják, hogy négy körre kell készülni, minden kör után kijön egy felvételiztető és felolvassa azok nevét, akik a következő körben is részt vesznek. Az első kör kb. egy perc, bemész, leteszed az önéletrajzod bemutatkozol, elmondod ki vagy honnan jöttél, itt igazából (szerintem) annyi történik, hogy lemeózzák tudsz-e egy percig folyamatosan angolul beszélni, illetve elképzelik hogyan állna rajtad az egyenruha. Ezen a körön kb. a csapat fele jut túl. A következőben el kell játszanod, hogyan teremtenéd le a segg részeg utast aki hőbörög még egy whiskey-ért, de persze nem mondhatod ki a fekete-listás részeg szót, vagy éppen illemtudóan kell elküldened a picsába azt a 90 kilós csávót aki elvárja tőled, hogy felpakold a 20 kilós poggyászát a felső csomagtárolóba. Ha ezt is túlélted jön a csapatjáték. Feladnak valami értelmetlen feladványt, aminek Ő szerintük sincs helyes megoldása, csak arra kíváncsiak, hogy a melléd beosztott 3-4 vadidegen emberrel hogyan tudsz együttműködni. Következtetéseim szerint, és ezzel szerintem nem árulok el nagy titkot a legdominánsabbat, aki belevág a másik szavába és a leghalkabbat, aki az egészhez semmit nem ad hozzá kiejtik. Ez után következik a végső megpróbáltatás, a nagy interjú. Aki idáig eljut és nagyot nem hibázik, annak biztos a helye a tréningen. Ez már semmi extra, két ember ül veled szemben a CV-d az asztalon és a szokásos interjús dolgokat kérdezik. Miért szeretnél légi-utaskísérő lenni és társai. Szóval ha ezen is túl vagy már csak várnod kell a „golden call”-t hogy bent vagy, illetve átesni a nagy és rettegett orvosi vizsgálaton, ami amúgy semmi extrém, alig több mint ami a jogsihoz kell.

Ezután kezdődik a kiképzés. 5 hét kőkemény szívás. Hétfőtől szombatig 9-5ig nyomják az agyadba az infókat és szakszavakat angolul, aminek kb. a 30%-kát tudod majd hasznosítani a való életben, mert hát azért nem szoktunk minden nap újra éleszteni, gyereket szüleszteni, vagy evakuálni. Arról nem is beszélve, hogy a személyzet 90%-ka, az utasoknak meg kb. a fele magyar, vagy Spanyol, Olasz, Orosz, tehát semmiképpen nem beszél angolul, főleg nem a repülés szakmai gyönyöréről. Az öt hetes képzés végén jön a két nagy elméleti vizsga és a mentési gyakorlat. Ez utóbbi egyébként elég menő. Az után a nap után úgy éreztem, hogy minimum én vagyok a superwoman, ugyanis oltottam tüzet, mentettem ki üvöltő csecsemőt a füstből, húztam ki ájult embert a mélyvízből és Samut, a mentősök életnagyságú babáját is sikeresen élesztettem újra.

Így jutottam először a repülőre, ahol kiderült, hogy a gép reggeli 7 perces felkészítése után felszállunk, előkészítjük a kaját-piát, parfümöt, krémet, sminket, logós ajándékokat a népnek, amikből a lehető legtöbbet megpróbáljuk értékesíteni (mert hát ebből élünk). Az első napon mindenki dupla járatot kap, ami azt jelenti, hogy 2x oda-vissza, tehát 8 fel-leszállás. A darabonként 1,5-2 órás utak alatt pisilni sincs mindig idő elmenni és a 4:50-es kezdéshez képest egy kis késéssel délután 4-5 körül végez az ember. Na így tudtam meg, hogy szimplán a fáradságtól is lehetek lázas. Feküdtem otthon az első munkanapom után 39 fokos lázzal, másnap reggel 2:50-re állított vekkerrel, de mégis izgatottan várva a másnapot. Mondjátok, hogy bolond vagyok és mazochista, de akkor is örültem, hogy ottlehetek és kíváncsian vártam mi vár még rám. Remélem Ti is várjátok, mert még mesélek :)

51 komment